Mement�

    Kisebb koromban minden sokkal egyszer�bbnek t�nt. Akkoriban nem kellett m�rlegelnem minden egyes tettem k�vetkezm�ny�t, nem kellett arra gondolnom, mi lesz a cselekedetem hat�sa, �s azzal sem kellett foglalkoznom, ki mit fog gondolni r�lam, miut�n tettem, avagy nem tettem valamit. Minden olyan… k�nnyed volt.

  Persze ha hib�t v�tettem, vagy ap�m nem tartotta megfelel�nek viselked�semet, megb�ntettek; tal�n jobban is, mint egy koromhoz ill�t. Any�m csak sz�ban szidott; � a bels� �rt�krendemet pr�b�lta kialak�tani, hogy m�lt� lehessek a Malfoy n�vhez, �s persze, hogy dinaszti�nk mor�lja szerint form�l�djam. Nem voltam �ppen mintagyerek, volt, amikor meg�rdemeltem a szid�st, a b�ntet�st, de sokszor nem �rzem, hogy r�szolg�ltam volna. Dics�retet sosem kaptam, sem t�le, sem ap�mt�l: „Ha j�l cselekszel, az term�szetes.” Ellenben minden nem megfelel� tettemnek megvolt a maga k�vetkezm�nye. Itt a „j�t” nem, mint hely�nval� cselekedetnek, nem, mint j�s�gnak kell �rtelmezni. Mindazon�ltal szerettek �k, a maguk m�dj�n.

   J� eredm�nyeket �rtem el tanul��veim alatt. J� fog� voltam, ha kividdicsezt�nk. J� seg�dje voltam Pitonnak a b�jital�r�k alatt. Most pedig j� hal�lfal� vagyok, �s a t�lem telhet� legjobban szolg�lom a S�t�t Nagyurat. Ennyit err�l, hogy a csal�di mentalit�s – az �n mentalit�som szerint mit �rt�nk a „j�” alatt.

   Tal�n m�s lenn�k… biztos vagyok benne, hogy m�s lenn�k, m�shogy cselekedn�k, �s m�shogy reag�ln�k az adott szitu�ci�kban, �s m�s m�dszerekkel oldan�m meg probl�m�imat, ha a neveltet�sem is m�s lenne. De engem ilyenn� form�ltak.

   R�gebben gyakran gondoltam arra, hogy mi van, ha sorsom m�r az el�tt elrendeltetett volna, miel�tt a vil�gra j�ttem. Mi van, ha egy b�b vagyok csup�n, egy dr�tokon r�ngathat� marionett-b�bu, akit fels�bb er�k ir�ny�tanak k�ny�k-kedv�k szerint? Mi van akkor, ha csak egy kirak�s r�sze vagyok, egy picinyke csavar a hatalmas, zakatol� g�pezetben, amelyre a Voldemort nevet v�st�k? Ha nem d�nthetek, mert nem rendelkezem saj�t �letemmel. Ha szabad akaratom van, de nem �lhetek vele, mert engedelmeskednem kell a parancsoknak egy magasztosabb c�l �rdek�ben?

    Ezek a gondolatok mindig ott lappangtak a tudatalattimban, �s jobban megr�m�tettek, mintha egy p�lc�t szegeztek volna a hal�nt�komhoz, hogy elmormolj�k a hal�los �tkot. Ezek a gondolatok m�sztak el� sz�rnyetegk�nt agyamb�l, mikor szob�m egy s�t�t zug�ban em�sztettem magam, mik�zben ap�m muglikat �s s�rv�r�eket m�sz�rolt a „Nagy�r” nev�ben, any�m, pedig a hallban s�rt csendes mag�ny�ban. Ahogy cseperedtem, elhessegettem magamt�l ezeket az ide�kat; kopors�ba z�rtam, vassz�gekkel fogva tartottam, lel�ncoltam, majd eltemettem elm�m legm�lyebb bugyr�ba.

    Alapvet�en szeretek �lni, szeretem az �let �lvezeteit. De m�g m�snak a boldogs�g a gondtalans�got, a szerelmet vagy egy k�nnyed t�parti s�t�t a holdf�nyben, vagy egy vid�m csal�di vacsor�t jelent a szeretteivel, nekem teljesen m�st. Ez is visszavezethet� a neveltet�semre, a „mor�lomra”, ahogyan azt any�m mindig mondotta volt. Sz�momra a boldogs�g a siker�lm�nyt, a tud�st, a j� teljes�tm�nyt jelenti, mikor teljesen �tszellem�lten, magabiztosan mosolygok, �s megfogalmaz�dik bennem az �rz�s: „K�pes vagyok r�.” „Ez az �n m�vem, �s igen, �n voltam az, aki v�ghez vitte, �n voltam az, aki ezt meg tudta tenni.” Lehet, hogy maximalista vagy sikerorient�lt vagyok, de nekem ez �gy j�. P�r �vvel ezel�tt felszabadultam a tanulm�nyaimban el�rt sikereim �ltal, egy gy�ztes kviddicsmeccs ut�n, vagy ha megal�zhattam m�sokat. Ma, pedig felszabadulok a gyilkol�s �ltal, ha bebizony�thatom, jobb vagyok, illetve �n vagyok a legjobb, a legeredm�nyesebb. Ha bizony�thatok. Sosem tettem semmit c�ltalanul, mindig volt valami, ami motiv�lt.

   „A c�ltalan ember �nmaga v�gzete” – mondta ap�m. A mentorom, a p�ldak�pem, a tan�t�m. Lucius Malfoy volt az, aki megtan�tott arra, hogy senkiben sem b�zhatom �nmagamon k�v�l, hogy mindig csak magamra sz�m�thatok �s hogy csak az a biztos munka, amit magam v�gzek el. Mindig szerettem volna megfelelni neki, hogy b�szke legyen r�m, hogy m�lt� legyek hozz�. Soha semmi m�st nem akartam jobban, csak ezt a mondatot hallani t�le:

  - B�szke vagyok r�d, fiam.

   Sz�rnyeteg vagyok, � igen. Egy lelketlen, k�ny�rtelen, minden �rzelemt�l mentes gyilkol�g�p. M�sk�pp nem lehetn�k a legjobb. Ehhez a hivat�shoz nincs sz�ks�g emp�ti�ra; itt az er�s a hat�kony, a gyenge, pedig kolonc, aki id�vel �gyis �nn�n dug�j�ba d�l, �s elbukik. Itt nincs helye olyannak emberi h�tr�nyoknak, mint a lelkiismeret, vagy az egy�tt�rz�s, esetleg az emberbar�ti szeretet. Ide gyomor kell, egy be�ll�totts�g arra, hogy szemrebben�s n�lk�l kizsigerelj�nk, megny�zzunk, kiv�reztess�nk, megnyuvasszunk, vagy csak szimpl�n hal�lra k�nozzunk valakit. �rz�ketlen�l.

   Aki ezt a hivat�st v�lasztja, az esetek nagy t�bbs�g�ben csak k�teless�gtudatb�l teszi, vagy csak f�lelemb�l. Igen kev�s olyan van, aki �lvezettel gyilkol, vagy akit mulattat az ilyesmi, mint j�magamat. A legt�bbje hi�na, vagy a koncra v�r� d�gkesely�, akik csak az�rt lebzselnek k�r�nkben, hogy h�tha nekik is csurran-cseppen valami a zs�km�nyb�l. Hitv�ny d�g�k. Ha rajtam m�lna, a Pokol kapuj�hoz vezet� �t ment�n szenvedn�nek, sorra kar�ba h�zva, vagy a S�t�n s�t�getn� �ket a legm�lyebb bugyorban. Igen, �n val�ban egy sz�rnyeteg vagyok.

  �s ezt most k�l�n�sen igaz. Most, mikor itt �llok, tettre k�szen, el�re szegezett p�lc�val – hogy meg�ljem A Fi�t, Aki T�l�lte. Aki az im�nt, a szemem l�tt�ra v�gzett a tulajdon ap�mmal, �s aki �pp most �lte meg mag�t, a S�t�t Nagyurat. Aki �pp most k�pte szembe az elveimet, aki beletiport meggy�z�d�sembe, aki t�nkre tette mindazt, amin hossz� �s f�radts�gos �vsz�zadok alatt munk�lkodott minden felmen�m, gener�ci�r�l gener�ci�ra.

   M�ly l�legzetet veszek. Itt fekszik el�ttem meggy�t�rten, minden emberi m�lt�s�g�ban megal�zva, saj�t v�r�ben �s testnedveiben �zva a dics� Harry Potter, aki legy�zte Voldemort Nagyurat. Majdnem velem is v�gzett, �s minden k�ts�get kiz�r�an meg is tette volna, ha �n gyorsabb nem vagyok n�la. Agyam el�nti a d�hvel vegyes keser�s�g, majd a dics� m�mor, mik�zben tekintetem elbor�tja a v�r�s k�d. M�r csak p�r m�sodperc. Egy elny�jtott, k�ts�gbeesett sikoly, majd elhal� ny�sz�rg�s. A v�gs� hal�ltusa. T�rd�n�l �s bok�j�n�l a csontokat gondosan �sszeforrasztottam, hogy ne tudjon mozogni. Rim�nkodna, k�ny�r�gne, a l�bam el� vetn� mag�t k�nj�ban, f�sz�lakba kapaszkodva v�den� nyomorult kis �let�t. M�r ha lenne sz�ja, amivel ki�lthatna. Illetve van is, ha arra a v�res, b�b�j �ltal �sszef�rcelt v�gatra gondol valaki, ami a megcsonk�tott orra alatt tal�lhat�.

   - Avada Kedavra!

Nagy, z�ld villan�s. De ez most sokkal jobb, sokkal kiel�g�t�bb, mint m�skor. Gy�ztem. Legy�ztem a nagy Harry Pottert. „Ha le akarod gy�zni az ellens�gedet, �ld t�l” – mondta egykor ap�m.  Ha eddig sohasem, most biztos b�szke lenne r�m.